2009. május 28., csütörtök

KIÁLLÍTÁS

BEMUTATKOZÁS

2007-ben, Meglátogattuk, az Érsekcsanádon működő Foltvarró kört, és vezetőjét, Vasadi Lajosné Margitkát, aki bemutatta nekünk két tanítójukat.

Megismerve őket, meghívásunkra igent mondva, kezdtek bennünket tanítani

Nagy Mária, és Farkas Natália, Vajdaság-i Foltvarró Mesterek.

Első közös munkánk a seminole technikával kialakított Bibliaborító volt.

Ebből kitalálható legfőbb érdeklődési körünk: Isten számunkra kinyilatkoztatott írott szavai, és az Ő megismerése. Ezt kutatjuk, és az Ő krativitásának élő példái mi magunk beszélünk róla szavak nélkül is, milyen sokféle életkörülményben, környezetben, hatásban élő, különböző korú ember talál közös hangot a szépre való vágyával.

Mi az, amit ehhez nekünk biztosítani kell?

Elegendő egy kis varrni tudás, és érdeklődés, mert amikor elkezd az ember nézelődni az anyagok, és színek világában, és azt variálni, összeilleszteni próbálja, meglepően jól sikerül, és olyan újabb szín, minta lehetőségekre bukkan rá, ami biztos, hogy jó kedvet, és vasaló nélkül is kisimult lelket okoz.

Nem véletlenül írtam, hogy okoz, nem teremt, mert igazán szép, kisimult, derült lelket csak az adhat, aki teremtett bennünket, a vele való kapcsolatban, ezt még ez a foltvarró tudomány sem képes… ám közelebb visz hozzá, hiszen aki belénk helyezte ezt a szép iránti vágyat, az abban való haladást is megadja!!!

Varrt már közöttünk a Bajai Baptista Gyülekezet, több asszonya, lánya is, van, aki mai napig, és nagy örömünk, hogy sok olyan lány, és asszony is, akik más keresztény felekezet tagjai. Ez Isten ajándéka, hogy a foltvarráson keresztül olyan sok értékes, és érdekes ember ismerheti meg egymást, amelyre e lehetőség nélkül, valószínűleg, nem került volna sor!

Alkalmainkat a Baja-i Baptista Gyülekezet kistermében tartjuk, ezzel a Gyülekezet támogatását, és segítségét is élvezzük.

Több technikát sajátíthattunk el, mint pld. a bordgero, trapuntó, seminole, ablakos origami, fakunyhó minta, macskaköves minta, hajtogatós virágminta, varrtunk húsvéti terítőt, olló-tű tartót, varrószütyőt, tulipános táskát, tulipános asztalközepet.

Az elmúlt hónapban, a csoport 2 részben, részt vett a Kecskemét-i Regionális Foltvarró találkozón, és Szerbiában, Csantavéron megrendezet Foltvarró Találkozón, melyen Amerikából, és Kaposvárról érkezett Foltvarrók tanítottak bennünket. A kiállítással egy időben, pedig Debrecenben veszünk részt közös munkánkkal, az Országos Női Konferencia Foltvarró Kiállításán.

Fontosnak tartjuk, hogy gazdagítsuk Baja város művészeti palettáját, szabad alkotókként,: tanúsítva, Isten, emberbe helyezett „lenyomatait”.

Bajai Kreatív Foltműhely 2009.