Ma délelőtt a leesett hó mennyiség illetve az autónk újbóli meghibásodása távoltartott szeretett gyülekezetünktől. Nagyon szomorú voltam, hiányoztak a kedves arcok, a találkozás, a közösség átélése. Hiányzott az ige, mely erőt ad a hétre. De nem volt mit tennem!
Ekkor a férjem tudatosan 10 órakor bekapcsolta a rádiót. Na, gondoltam, megint mi következik? Hallgathatok egy idegen igehirdetőt, általános szavakkal, olyan üzenettel, ami nem érinti meg a lelkemet. Hallgattam, mert szólt és egyre jobban megérintett.
Evangélikus istentiszteletet hallgattunk a családommal, Debrecenből. Az igét Balázs Viktória, lelkész hirdette.
Az igehely:
„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” (Máté 13,44-46)
A lelkész az igehirdetés kezdetén beszélt arról, hogy két féle fázás létezik. Az egyik a fizikai fázás, amikor a jelenlegi hideg okozza a nehézséget. Ezt próbálják most sok eszközzel kezelni, a hajléktalanokról való gondoskodásban, az idősek, egyedülállókra való odafigyeléssel.
Ezentúl van a belső hideg, mely arról szól, hogy nem tudom, merre menjek tovább, bizonytalankodom, egyedül érzem magam. Ez a lelki didergés. Ilyenkor jól jön a bátorító szó, a láthatatlanul körülölelő szavak. Jézus ilyen lelket melengető szavai azok, amik ebben a helyzetben fel tudnak melegíteni.
Azt mondta Balázs Viktória lelkész, hogy az igében olvasott példázatok távol állnak a mai embertől. Nehezen értjük, hiszen nincs többségünknek földje, vagy legalábbis kevesen vannak azok, akik a fölből élnek, azzal dolgoznak.
Amit mégis megfigyelhetünk az igében az az öröm érzése, amely jellemző lesz a szereplőkre, és ami radikális változásra készteti őket. A mai világunkban ezzel szemben félünk a radikális változásoktól, a biztonságra törekszünk. Milyen igaz? Nem?
De lehet valami, ami ettől a biztonságtól többet ér? Feladni egész életünket? Nem meggondolatlanság ez? –teszi fel kérdéseit az igehirdető! Én is erre gondoltam, milyen nehéz is átgondolni ezeket. Tetszett mikor a tudósokat hozta fel példának, hogy arra törekszenek, hogy egységesen leírják a természet törvényét, vagy a szerelmespár, akik az igaz szerelmet keresik.
A következő kérdése: Mi mit keresünk? Körbenézünk a világba látjuk, kinek mije van (én ezt sokáig státuszszimbólumoknak hívtam) és irigykedünk. DE NEM KELL IRIGYKEDNÜNK!!! Mi vagyunk a nyertesek! Isten elküldte értünk fiát, Jézus Krisztust, ami felülírja a mi biztonságra való törekvésünket, mert ő ezzel szemben az örök életet kínálja nekünk. Ő a mi megváltónk, szabadítónk.
Mikor hallgattam az igehirdetést, egyre jobban magával ragadott. A vasárnapi ebédfőzés közben, gyerekzsivajtól hangos konyhában, nehéz odafigyelni. De én olyan hálát éreztem, hogy igen, mégis Isten gondoskodott rólam, hallottam tiszta hangot, Isten szavát, amely célt és utat mutat nekem a következő hétre! Köszönöm Istenem a gondoskodást!
Kívánom mindannyiunk számára, hogy tegye fel ezeket a kérdéseket, és álljon Isten elé a maga életével! Áldjon benneteket a Jó Atya!
