2012. június 23., szombat

Varrjunk a szabadban Márk drámával

A múlt héten szombaton csodás napom volt! Bár én nem így terveztem, a váratlan események számomra nagyon szép napot eredményeztek. A Varrjunk a szabadban bajai rendezvényére igyekeztem, terveim szerint  csak két órára, de valahogy ott felejtődtem - este ötig dolgozgathattam! Hála érte a Jó Atyánknak! 






Egy bárkát fogunk készíteni Nagymama virágoskertje mintával, eddig jutottunk!


Szóval, itt Baján számomra nagyon jól volt megszervezve a program. A varró hölgyek mellé a Sugovica foltkör gyermek foglalkozást is szervezett. A bajai Margaréta műhely foglalta le a gyerekeimet egész napra! Nagyon örültem neki! Szinte folyamatosan ott szorgoskodtak, szőttek, rajzoltak és ragasztottak! Jól elfáradtak!


Aztán folytatódtak az események. Innen feltöltődve érkeztünk meg a Bajai Kultúrpalotába, ahol a helyi Baptista gyülekezet tagjai Benedek Zalán vezetésével, rendezésében előadták a Márk evangéliumát, Márk dráma néven. Az előadás számomra döbbenetes, életszerű volt. A múlt eseményeit, farmeros fiataljaink a mai korra átértelmezve nagyon érthetővé varázsolták a nézők számára! Sokszor sírtam, néha nevettem, és bizony sokszor futott végig a hátamon a hideg, a borzongás a félelemtől. Nem értettem miért nem engedték be a kicsiket, de ott már tudtam mi az oka! A keresztre feszítés borzalmas eseménye - mely a mi megváltásunkért történt - nagyon könnyfakasztó és félelmetes volt! 


Meglepetés volt a számomra jól ismert testvéreket így látni! Nagyon jól formálták meg  egyen-egyenként a történeteket! 


Köszönöm Istennek, hogy ilyen tartalmas napot adott nekem!


"Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." (Márk16,16)


Nincsenek megjegyzések: