Kreatív műhelygondolatok

A kis Vilmos és a gonosz Jimmy

     Egy német könyvben olvastam ezt az igaz történetet, amelyet maga a történetben szereplő százados írt le.

Egy kisfiú már gyermekkorában megismerte az Úr Jézust, és befogadta Isten szeretetét a szívébe. Édesapja és édesanyja halála után - mind a kettő a katonaságnál dolgozott - a gyermek egyedül maradt. Így hívták: a kis Vilmos, a század fia.

Amikor befogadta Jézust, olyan boldog lett, hogy a katonák ragyogó szeműnek is nevezték. Ez a gyermek imádkozott. Nem azért, hogy kapjon valamit, hogy az Úr Jézus mentse meg a katonákat, segítsen, hogy el ne vesszenek. Amikor az Úr Jézusról beszélt nekik, kinevették, butának mondták.

      Azután egyszer a századunk nyári gyakorlatra ment. Javasoltam, hogy ne vigyük a kis Vilmost gyakorlatra, hiszen gyenge, nem fogja bírni. Az őrmester azt válaszolta, ne hagyjuk itthon, mert a többiek egész évben csúfolni fogják, hogy még nyári táborozásra sem vittük el. Így hát elvittük. 

     Abban az évben nagyon durva újoncaink voltak. Rengeteg csínyt követtek el. Elhatároztuk, hogy szigorúan megbüntetjük a rendbontókat, mert különben nem lesz fegyelem a táborban. Azt mondtam, aki legközelebb csínyt tesz, akárki legyen az, megkorbácsoltatom.

     Pár nap múlva történt, hogy egy reggelre az egész tábor területén lerontották a céltáblákat, emiatt nem lehetett lőgyakorlatot tartani. Elkezdődött a nyomozás. Minden nyom abba a barakkba vezetett, ahol a kis Vilmos is lakott. Az őrmester kiállította a barakk lakóit. Ott álltak vigyázban. 

"Fiúk, az éjjel valaki lerontotta a céltáblákat. Álljon elő az, aki ezt tette!" - mondtam. 

Néma csend volt a válasz. 

"Ha senki nem vállalja, az egész barakkot megbüntetem! Mindenkit megkorbácsoltatok!" 

Újra csend volt a válasz.

"Fiúk, hát legyen valaki férfi, vállalja a tettét, s a többi szabad!"

A nagy csendben kilépett a kis Vilmos. Ott állt a többiek előtt. Ránéztem: 

"Fiam, ezt te nem tudtad megtenni"

" A százados úr azt mondta, ha valaki vállalja a büntetést, a többi szabad. Én vállalom - szólt Vilmos.

Életem legkellemetlenebb pillanata volt ez.

Nem tudtam mást tenni, meg kellett korbácsoltatnom Vilmost. 

A többieket azzal büntettem, hogy nézniük kellett. Ott állt az egész század vigyázban. 

Vilmos levette az ingét. Akkor láttuk, milyen gyenge, vékonyka. 

Amikor az első ütés csattant a hátán, leesett a földre. Egy kicsi sikoly hagyta el a száját. 

Abban a pillanatban előugrott a század fekete báránya, a gonosz Jimmy, és azt mondta: "Hagyjátok abba, én voltam!" 

A kis Vilmos a földről szólalt meg: "Százados úr, Jimmynek nem lehet már semmi baja, én elszenvedtem a büntetést, Ő szabad!" 

     Jimmy szabad volt, de Vilmos kórházba került. Másnap meglátogattam. 

     Megkérdeztem az orvost, mi a sorsa a gyermeknek. 

"Sajnos a gyermek meg fog halni. Gyenge volt, nem hiányzott neki a korbácsolás. Súlyos tüdővérzést kapott, nem tudunk rajta segíteni. - hangzott a válasz. 

Meghatottan léptem be a kórterembe, de az ajtónál nem jutottam tovább. Az ágyon ott feküdt a kis Vilmos. Soha ilyen szemeket nem láttam, ragyogtak, mint a csillagok. 

Az ágy mellett ott térdelt egy katona: a gonosz Jimmy.

Zokogva kérdezte: "Mondd, Vilmos, hogy voltál képes ezt megtenni értem? Elszenvedted helyettem a korbácsolást!" A gyermek halkan válaszolt:

"Annyiszor beszéltem nektek az Úr Jézusról. Őt nem csak megkorbácsolták, hanem vérző hátára vett a keresztet. Három órán át függött ég és föld között. Ti nem értettétek. Jimmy, most már érted?"

Meghatódva hangzott a válasz: "Most már értem."

     Három nap múlva volt a kis Vilmos temetése. Az egész század sírt, egy szem sem maradt szárazon. A keresztre odaírtuk: " Értünk halt meg!"

De mindenkinek eszébe jutott a nagy kereszt a Golgotán, ahol Isten Fia minden bűnösért, így értünk is meghalt. 

FIXPONT

Csak egy fixpont van a világon:

a Golgota hegyén találom.

Füle Lajos verse

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat.

Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az ajtón. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.

Így szólt: "Uram Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről. - A fiatalember felemelte a csomagját. - Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná."

Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte neki a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti.
- "Oh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék."

Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból.

Néhány hónappal később az ember meghalt.

Sor került a képek elárverezésére. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a saját gyűjteményükbe. A fiúról készült kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal. "Az árverést ezzel a képpel kezdjük."

"Ki akarja megvenni ezt a képet?- kiáltott valaki hátulról. -Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt!" Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
"Mennyi a kikiáltási ára ennek a képnek? Ki kezdi el az ajánlást? 100$-ért, 200$-ért?"
Egy másik hang mérgesen kiáltotta. "Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!"

De az árverésvezető tovább folytatta. "A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?"

Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az embernek és fiának kertésze. "Elviszem 10$-ért." Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani.
"Ki ajánl érte 20$-t?"

"Adja neki oda 10$-ért! Nézzük a mestereket!"

"10$ az ajánlat. Ki ad érte 20$-t?"

A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe.

Az árverésvezető csapott a kalapáccsal. "Először, másodszor, eladva 10$-ért."

Egy ember a második sorból közbekiáltott. "Gyerünk már a többi képpel!"

Az árverésvezető letette a kalapácsot. "Az aukciónak vége."

"Mi lesz a festményekkel?"

"Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent."

Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút? Hiszen akié a Fiú, az megkap mindent vele együtt.

Hisznek a mi szavunkra?  (János 17,20-26)

"20"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; 21hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. 22Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: 23én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél." 24"Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. 25Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. 26És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.""

Igénk sokat elmond Jézusnak az Atyjához, tanítványaihoz és a hozzánk fűződő viszonyáról. Ugyanis Jézus itt nem csupán az akkori tanítványaiért könyörög, hanem értünk is, mai hívőkért, azokért, akik hittek/hiszünk a tanítványok szavának. Ez azt bizonyítja, hogy Jézus hitte, tudta, hogy a tanítványai teljesíteni fogják a misszióparancsot. Jézus azért imádkozott, hogy az övéi mindnyájan egyek legyenek, mint ahogy ő is egy az Atyával. Ha Jézusnak ez fontos volt, akkor nekünk is arra kell vágynunk, hogy gyülekezeteink Krisztus testeként igazi egységben éljenek. Napjainkban, amikor olyan időket élünk, hogy az emberek kezdenek elhidegülni, elidegenedni egymástól, nem ápolják kapcsolataikat, sőt már új kapcsolatokat sem igen hoznak létre, azt kell észrevennünk, hogy ez a viselkedésmód a gyülekezeteinket sem kíméli. Lassan-lassan arra ébredünk, hogy nagyon keveset tudunk egymásról. Mennyi közöd van a testvéreidhez? Fáj neked az, ami a testvéredet bántja? Örülsz-e annak, aminek a gyülekezet többi tagja örül? Egyáltalán ismered testvéreid örömét, bánatát? Ugye, mennyi-mennyi kérdés mutat abba az irányba, amerre Jézus akar terelni minket? Imádkozzunk azért, hogy az az egység, amit a mi Urunk kér és kívánt, legyen meg bennünk, mai hívőkben is! Legyünk egyek vele és testvéreinkkel! Ez az egység csak úgy jöhet létre, ha Jézus bennünk van és mi is őbenne. Lakozást vett benned Jézus? Jól érzi magát? Más is észrevette rajtad és benned a változást? Mert az Úr Jézus az övéiben akarja megismertetni magát e világgal. Látják-e benned Jézust? Jézus főpapi imádságában azt is mondja, hogy akarom. Ő akarja, hogy vele legyünk, ott legyünk, ahol ő van. Azt akarja, hogy megláthassuk azt a dicsőséget, amit Isten neki adott még a teremtés előtt. Jézus itt a földön alázatosan élt, nem kérkedett, pedig lett volna mivel, volt hatalma és dicsősége. Kövessük mi is az ő példáját az alázatban és kegyességben, hogy együtt lehessünk vele a mennyben, és megláthassuk az ő dicsőségét! Igerészünk azzal zárul, hogy Jézus azt mondja, ezután is megismerteti övéivel az Atyát. Az emberiség nem ismerhette Istent, de Jézus igen. Ő ismerte, szerette és engedelmes volt neki. Krisztusban megismerhetik az Atyát mindazok, akik hisznek őbenne. Ha megismerjük az Atyát, akkor megismerjük a szeretetet. Szeretet lakozhat bennünk, mert ő maga a szeretet. Itt is az egyesülésen van a hangsúly. Egyesülnünk kell Krisztussal, hogy megismerjük Istent, és akkor maga a szeretet fog bennünk lakozni. Imádkozzunk azért, hogy akik minket megismernek, lássák meg bennünk Krisztust, és érezzék meg rajtunk keresztül, hogy mennyire szereti őket mennyei Atyánk! /VEf/