2013. november 26., kedd


Szeretettel meghívlak
2013. november 30-án
9-13 óráig
ADVENTI JÁTSZÓHÁZUNKBA

Helyszín: Baptista Imaház
(Baja, Kádár u. 5. Zenesuli mögött)

Idén is sok szépet készítünk.
Lesz Térbeli papírfenyő festéssel, glitterporral díszítve, Díszdoboz, Adventi koszorú, Vasalható gyöngy és egyéb ajándéktárgyak készítése 9 h után Evangéliumi

BÁBDARAB kezdődik!


A részvétel ingyenes!
 Ne maradj le róla!

2013. július 26., péntek

ÖKUMENIKUS KERESZTÉNY HÉTVÉGE BAJÁN

Hívunk benneteket szeretettel,
 egy nagyon gazdag hétvégi programra,abban egy kis varrásra,
 a Szentháromság térre!

Varrás: szombaton 10-13 h-ig, az árnyas fák alatti sétánynál.

A hétvége részletes programja itt olvasható:

2013. április 16., kedd

ANYAI SZÍVEK HÍRLEVÉL és TAVASZI HAJBAVALÓINK





HAJBAVALÓKAT KÉSZÍTETTÜNK

 Mi organza anyagból vágtunk ki köröket, 3 méretben, széleiket óvatosan mécses segítségével megolvasztottuk, majd összevarrtuk egy plüss hátlapra. Elejét gyöngyökkel, gombokkal díszítettük.
A hajgumihoz ugyanakkora hátlap kört vágtunk ki, mint amire a virágot varrtuk, majd a hátlapot, gumit, virágot ragasztópisztollyal összeragasztottuk.

A csattokat hasonlóan, csak egész kis plüss karikákkal oldottuk meg.



A pattintós csattok hátlapja, a csatt formájához igazított, ezt ragasztottuk rá.

JÓ ALKOTÁST KÍVÁNUNK NEKTEK IS!
További ötleteket, itt találtam:
http://pearlpixie.blogspot.hu/2009/08/organza-viragok-step-by-step.html

2013. ÁPRILIS 
"Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem
az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt,
amit Isten ajándékozott nekünk."
(1Kor. 2,12)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Kedves Édesanyák!


Sok szeretettel köszöntünk Titeket!
Aktuális hírlevelünket itt olvashatjátok. Idézet a KERESZTÉNY ISMERETTERJESZTŐ ALAPÍTVÁNY 
KIA http://www.kiakonyvek.hu
Hírleveléből:
Ha szeretnétek megkapni, színesben, az email címetekre, írjatok az alábbi címre:

EGY KRÓNIKUS HALOGATÓ VALLOMÁSA

Sziasztok! A nevem Lana, és állandóan halogatok. Sose tekintettem magamat halogatósnak, míg tavaly azédesapám kifejezetten annak nem nevezett. Kösz, apu! Harmincnégy évnyi tudatlanság után a fátyolfellebbent a szemem elől. Végre szembe kell néznem a valósággal.

Jó, az igaz, hogy félre szoktam tenni dolgokat azzal a feltett szándékkal, hogy később foglalkozom velük.
Csupa jó szándék vagyok, de sajnos a később soha nem szokott eljönni. A gyerekek hazahozzák az iskolaidolgokat, és én azzal a szándékkal teszem őket le, hogy majd megnézem őket... egyszer. Behozom a postát,de éppen valami más munkában vagyok, ezért félreteszem, hogy majd átnézem a leveleket... később. A vasárnapi újság napokig hever az asztalon, mert ki akarom vágni belőle a kuponokat... majd valamikor.
Azt mondtam már, hogy maximalista is vagyok? Ez hát az egyik oka annak, amiért soha nem jutok a végére a dolgoknak – nem bírok a rendetlenséggel, amit én csináltam. Ha nem tudok valamit tökéletesen megcsinálni – pontosan úgy, ahogy én szeretném – akkor meg se próbálkozom vele. Ehelyett inkább együtt élek a kacatjaimmal. Órákat töltök el azzal, hogy a kacatokkal foglalkozom gondolatban – hogy mennyire zavaróak, meg hogy hogyan fogok tőlük egy nap végre megszabadulni. De nem kelek fel rögtön rendet csinálni.Egyszer aztán találkoztam egy rendkívül összeszedett, takaros asszonnyal. Számomra az igazán meglepő az, hogy öt gyereke van. Legelőször egy vasárnap délután hívott meg magukhoz. Ez közvetlenül istentisztelet után volt. Tudom, milyen kapkodósak a vasárnap reggelek - nekem is négy gyerekem van. Az én lakásom általában legkevésbé sem alkalmas vendégek fogadására vasárnap délutánonként. A barátnőm otthona viszont tökéletesen rendben volt. „Biztos előre eltervezte, hogy meg fog hívni” – gondoltam.
Azóta viszont számtalan alkalommal voltam a vendége, és mindig makulátlan tisztaság és rend fogadott. Egynap átmentem, hogy segítsek neki kitakarítani, és nem igazán találtam takarítanivalót. Nekem úgy tűnt,teljesen tiszta minden! Ő persze észrevette, hogy mely területeken lehet még dolgozni kicsit. Gondoltam,neki jobb szeme van az ilyesmihez.
Volt olyan is, hogy a barátnőm jött át énhozzám takarítani. Hihetetlen, mennyire tisztává tudta varázsolni alakásomat! Csak jön, átveszi az irányítást, és takarít. Tőle vettem ezt a pár rendrakós ötletet:

1. Rejtsük el a lomokat! 
Mikor jobban megismertem a barátnőmet, és miután elárulta nekem ezt a tippet, rájöttem, hogy neki is van mindenféle lomja, csak jól el tudja rejteni. Ne értsenek félre, nincs sok kacatja, nem áll hegyekben a padláson a sok felesleges holmi például. De megkönnyebbülve fedeztem fel, hogy még a rendszerető embereknek is van rendezetlen kupac holmija. Csak éppen elrejtik azt az avatatlan szemek elől, például egy szekrény mélyére.
2. Nem is kell olyan sok idő a takarításhoz 
Ha nem halogatnám a dolgot, hanem gyorsan nekikezdenék, hamarabb végeznék vele, mint képzeltem.
Minden agyban dől el. Ha nem akarok takarítani, azon rágódom csak, mennyire nincs kedvem nekiállni, és akkor persze nem is készülök el vele. De ha egyszer nekiállok, hihetetlen, mennyi mindent el tudok végezni egészen rövid idő alatt is.
3. Dobjuk ki, amit nem használunk! 
Szeretem azt hinni, hogy mindig jóhihiszeműen járok el, amikor elrakom a különféle kütyüket és miegymást, amelyek elborítják az otthonomat, mondván, hogy egyszer még jók lesznek valamire. Csak sajnos ez nincs így. A barátnőmtől azt is megtanultam, hogy NYUGODTAN ki lehet dobni dolgokat, vagy oda lehet őket adni valakinek, aki még használná őket, és akkor nem hevernek porfogóként szerteszét, arra várva, hogy végre valahára valaki használja őket. Így könnyebb rendben tartanom az otthonom, könnyebb takarítani, és így kevésbé hajlok a halogatásra én is.
4. A gyerekek sokat tudnak segíteni 
Tudom, hogy törvény tiltja a gyerekmunkát, és nem is erről beszélek. Fontos viszont, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, ennek egyik módja pedig az, ha bevonjuk őket a mindennapi házimunkába. Így tanulják meg, hogy vigyázni kell a dolgokra, hogy az otthonunk rendben tartása munkával jár, és nem megy magától. Én mindegyik gyerekemre (9, 7, 6 és 5 évesek) rábízok napi egy ház körüli tennivalót. Többnyire valami egyszerű dologról van szó (azt akarom, hogy jusson idejük a házi feladatra is, meg arra is, hogy élvezzék a gyerekkorukat). De ez a néhány dolog, amit naponta elvégeznek a ház körül, nagyon megkönnyíti számomra, hogy rendben tartsam az otthonunkat.

Ahogy ezeket az elveket átültetem a gyakorlatba, úgy lesz a házam tisztább, a lelkem pedig könnyebb.
Jobban tudok pihenni egy rendezett otthonban. És még azon sem kell aggódnom, hogy hogy fogok összepakolni, ha esetleg váratlan vendégek toppannak be. Persze vannak még halogatós napjaim, de sokkal kevesebb, mint régebben.
Mindig is volt egy szoba a házban, ahol a legtöbb lom összegyűlik. Mostanában ez pont a dolgozószobám.
Talán, ha befejeztem ezt a cikket, nekiállok ennek is.
 Persze később is megcsinálhatom...
Írta: Lana Gates 
Lana Gates az Arizona állambeli Mesa városában (USA) él, alkot és halogat. Tíz éve szabadúszó író, fő területe a számítástechnika. Szeret olvasni, szereti a vidámságot, szeret utazgatni, férjével és négy gyerekével sátorozn
Fordította: Király Teodóra, aki férjével három kisgyereket nevel Budapesten 

GYEREKEK „MUNKÁBAN”

Csodálatos, hűs őszi nap volt. Férjem, John a faleveleket gereblyézte az előkertben, három kicsi fiam pedig nagyon izgatott volt, hogy segíthet Apunak. Ahogy a falevélkupac egyre nőtt, láttam, ahogy megcsillan a szemükben a huncutság. Eleinte még megállták, hogy ne ugorjanak a közepébe, nem sokkal később azonban nevetve, sikítozva, vidáman hemperegtek a falevelek között. A gyerekeknél a játék természetes. A  Szentírásban azt olvassuk a Példabeszédek 22:15-ben: „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság". Amíg a csintalankodás természetesen jön, addig a felelősséget és a szorgalmat tanítani kell. Habár a szívemet melengette, ahogy a gyerekeim önfeledten játszanak egyilyen gyönyörű őszi napon, ugyanakkor azt akartam, hogy növekedjen és fejlődjön a munkamoráljuk, és a saját bőrükön tapasztalják meg, milyen megelégedettséggel tölt el a jól elvégzett munka. Már a nagyon kicsi gyerekeket is meg lehet tanítani dolgozni, sőt a totyogó kisgyerekkor a legjobb idő az egyénre szabott tréningre. Ebben az időszakban a gyerekek vidáman segítenek a házimunkák elvégzésében. Minden kisgyermekes anyuka tanúsíthatja, hogy a gyermekek folyton láb alatt vannak, és mindent utánoznak. Vásároljunk hát egy gyerekméretű seprűt és hagyjuk, hogy a kisgyermek is segítsen felseperni a konyhát! Adjunk neki egy felmosórongyot, és engedjük meg, hogy segítsen nekünk felmosni. Amikor salátát vagy palacsintatésztát készítünk, toljunk a pulthoz egy sámlit és engedjük, hogy nézze, és részt vegyen benne. 
Ebben a korai életszakaszban az együtt munkálkodás erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, és magabiztossá  teszi a gyermeket. Kis tanítványunk természetesen meg akar nekünk felelni, és ez a vágya csak nő, ahogy anyuval és apuval együtt dolgozik. 
Az együtt dolgozásnak fejlesztő szerepe is van. Ahogy végigbeszéljük a munkánk egyes lépéseit, a kicsik szókincse bővül és az események logikus sorrendjét is megtanulják. Számolás, elrendezés, összepárosítás – csak néhány azon készségek közül, amiket a gyerekek használnak, amíg szétválogatják a mosnivaló ruhát, vagy megterítik az asztalt.
Amikor kisgyermekünk segít nekünk a házimunkában, dicsérjük is meg! De fontos, hogy ne essünk túlzásba.
Így megtanulja élvezni a velünk töltött időt, és azt is, hogy büszke legyen a munkájára, de ne legyen szüksége túlzott adag dicséretre motiválásképpen.
Az igazi munkamorál abból a belső motivációból fakad, hogy valami értékeset tegyünk. A cél az, hogy a gyerekek se hagyják abba a munkát, amikor mi már nem őket figyeljük.
Azok a gyerekek, akik soha nem tanulták meg a munka értékét, sokszor azt érzik, hogy semmivel nem tudnak segíteni mások munkájában. Azoknak a gyerekeknek, akiket megtanítottak dolgozni, nagyobb az önbizalmuk és a felelősségérzetük is. Komplex feladatokat is rájuk lehet bízni, és ők kitalálják, hogyan végezzék el az adott munkát.
A fiaim most 13, 12 és 10 évesek, és sokat segítenek a ház körül.
Mióta vidékre költöztünk, ők is több feladatot kapnak. A napi iskolai feladataik és a házimunka mellett a 30 csirkét is ők látják el. Naponta etetik és itatják őket, összegyűjtik és megtisztítják a tojásokat.
Néhány napja hallottam, ahogy a legidősebb fiam, Luke, a barátainak mesélt a csirkéiről. Elmesélte, hogy épp most keltek ki a tojásból a kiscsibék, és hogy mennyire különbözik egyik a másiktól. Később azt mondta nekem, hogy ő biztosan tudja magáról, hogy szorgalmasabb, mint a többi hasonló korú fiú.
Megtanulta, hogy hogyan legyen lelkiismeretes, megbízható, szorgalmas és felelősségteljes. Ezek a jellemvonások elkísérik felnőtt korában is, és hozzájárulnak a jövőbeni sikereihez.


Írta: Gwen Miller 
Gwen 20 éve él házasságban lelkész férjével a texasi Ft. Worth-ben. Négy gyermeket nevelnek, akik 10 és 15 év 
közöttiek. Gwen, egykori általános iskolai tanárnő, jelenleg otthon tanítja gyermekeit. 
Fordította: Cross Bori, aki amerikai férjével neveli két kisfiát, és ez az első fordítása az Anyai Szívek hírlevélben

2013. március 28., csütörtök



„Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
Nincsen itt mert feltámadt.” (Mt 28,5-6)
  
Sokféle hit van. Sokan elhiszik, hogy Jézus valóban itt járt a földön, tanított, gyógyított, sőt azt is, hogy meghalt a kereszten. De a döntő üzenetet, azt, hogy ő feltámadt, és ma is él, már jóval kevesebben vallják.
Jársz templomba? Jó. Van Bibliád? Jó. Szeretsz a templomban énekelni? Jó. De tudod-e, hogy Jézus él, és velünk van? Erőt, békességet, örömöt csak az adhat, ha tudom, hogy Jézus feltámadt és él.
Húsvét üzenete először az üres sírnál hangzott el. Az angyalok így szóltak az asszonyokhoz: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt mert feltámadt.” (Mt 28,5-6) Ez a húsvéti jó hír áll leginkább a hitetlenség kereszttüzében. Ezt támadják, gúnyolják, csúfolják sokan. Amikor Jairus lánya beteg lett, és haldoklott, a ház köré odagyülekeztek a szomszédok. Tudták, hogy Jairus Jézust hívta segítségül. Együtt sírtak vele, amikor a lány meghalt, de amikor Jézus azt mondta, valójában csak alszik, kitört a gúnyos nevetés, a káröröm: Mit akarsz Jairus? Hiszen a lányod meghalt! Mire mégy Jézussal?
Aki elfogadja Urának és Megváltójának az élő Jézust, és elindul a hit útján a hétköznapokban, az egyre jobban átéli, és örömmel tapasztalja, hogy Jézus élő valóság. Amikor Jób bajba került, vagyon elveszett, gyermekei meghaltak, felesége elfordult tőle, és barátai is kíméletlenül vádolták és csúfolták, ő kitartott a hitben. Rendületlenül vallotta: „Tudom, hogy az én megváltóm él.” (Jób 19,25)
Ma is minden ezzel kezdődik: hiszem, elfogadom, hogy ő él. Számomra ő nem csupán a múlt egyik nagy alakja, nem csak példakép. Nem a tanításában hiszek, nem is a parancsaiban, hanem abban, hogy él, és velem vándorol utamon”, mostani bajaimban, gondjaiban mellettem áll, hallja imáimat, és válaszol.
Jézus él! – ez nem frázis, és nem dogma. Ő nem csak az „égben” él, hanem itt, a földön akarja életemet uralma alá vonni. Számára nincs kicsi vagy nagy ügy, betegség, szegénység.  A fájdalom sem idegen neki, hiszen emberré lett, hordozta emberi sorsunkat, és meg tud indulni gyarlóságainkon.
Nyugtalan világunkban sokszor halljuk: miden bizonytalanná vált körülöttünk és sokszor bennünk is. Elveszítjük fogódzóinkat. Értékválságban élünk, hiszen nemcsak divatjamúlt bútorokat, az elavult autókat „illik” lecserélni, hanem a maradandó értékeket is. A család, a házasság egyre kevésbé jelent kapaszkodót, biztos menedéket.
Ebben a bizonytalan és nyugtalan – mondhatnánk: beteg – világunkba hasít bele a gyógyító evangélium: Jézus él! Feltámadt!
Legyen az idei húsvétunk arról emlékezetes, hogy a múlandó ünnepi „láz” után maradandó fogódzót találtunk az élő Jézusban, aki kétezer év óta tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

(A szerző Gáncs Aladár, Gáncs Péter püspök-elnök édesapja, egykori bajai segédlelkész)


MEGHÍVÓ:
 Szeretettel meghívunk

      március 30-án, szombat délelőttre

 9 órától  a

Húsvéti

játszóházba

Program:

Húsvéti bábelőadás

Kézműves tevékenységek:

  Amiket készíthetsz:

 húsvéti képeslap kétféle festési technikával,
tojás-zörgők papírmaséval és fonallal díszítve,
virágfüzér , térbeli tavaszi virágoskert, textil karkötők, guriga karkötők,
húsvéti kollázs, kőfestés, virágzó
tavaszi faág,   utolsó vacsora makett, 
kisbárány, vasalható gyöngy

Helyszín: Baptista Imaház,

Baja, Kádár utca 4


FÜLVÉDŐ TAVASZI NAPOKRA:



Én pamut, színátmenetes fonalból kötöttem, a mintát  az Internetről gyűjtöttem.http://www.kototu.hu/segithetek/koetoett-modellek-leirassal/73-calorimetry-magyarul-fuelved

Praktikus és egyszerű darab! Tavaszra, őszre mindenképp, mikor már a sapka meleg. De akkor is jól jön, ha nem szereted a sapkát, mert lenyomja a hajad, de nem szereted, ha fázik a füled! Én szinte egész télen egy ilyen fülvédőben mászkáltam, persze kapucnival kiegészítve.
Hozzávalók: Mérettől függően max. 5 dkg tetszőleges fonal, 1 db hozzá illő kb. 1,5 cm-es gomb, körkötőtű (részletek lentebb)
És ahogy én kötöm!

Ha azt szeretnénk, hogy melegítsen is, érdemes a fonal leírásában szereplő tűméretnél kb. másfél, 2 számmal kisebbet használni, vagy dupla szállal dolgozni, akkor biztos nem fúj be a szél! Jó tömör lesz, de legalább melegít! Ha csak hajpántnak szánjuk, akkor erre nincs szükség.
Mindenképpen kössünk méretpróbát! Mondjuk 20 szemmel, aztán kössünk pár sort 2 sima-2 fordított mintával. Néhány sor után (kb. 6-8) kissé széthúzva mérjük meg. Mérjük meg a fejünket is, úgy, hogy a homlokunkon és a fülünkön és alul a tarkón, a hajvonal alatthaladjon el a centi. Aztán osztunk szorzunk.
Ha mondjuk 12 centi lett a méretpróba, a fejünk meg körben 60 centi, akkor így jön ki: (60 cm / 12 cm) x 20 szem = 100 szem.
Ha nem 4-gyel oszthatóra jön ki, akkor kerekítsük fölfele! Én még plusz 4-8 szemet hozzá szoktam adni, biztos, ami biztos, meg ugye a gombolás miatt eleve 4 szem lejön! Tehát ha a példánál maradunk, 104 szemet szedünk fel. Érdemes kigondolni előre, milyen széles pántot szeretnénk!
Nem bonyolult, végig csak a 2 sima, 2 fordított minta váltakozik!
1. sor: 2 sima, 2 fordított mintával kötünk végig.
2. sor: 2 sima, 2 fordított, de az utolsó 4 szemet most nem kötjük le, 4 szemmel a sor vége előtt megfordulunk.
3. sor: továbbra is 2 sima, 2 fordított mintával dolgozunk, de itt is a sor vége előtt 4 szemmel visszafordulunk.
4. sor: továbbra is ugyanúgy dolgozunk, csak most  nem 4, hanem 8 szemmel a sor vége előtt fordulunk meg.
Látszódni fog, hogy hol fordultunk előzőleg, így mindig csak attól újabb 4-gyel kell előbb fordulni, és így haladunk tovább egész addig, amíg el nem érjük a kívánt szélesség felét. Akkor megnézzük, hogy mindkét oldalon ugyanannyival kötöttünk-e le kevesebb szemet,  ha még nem egyforma, még egy sort kötünk újabb 4 szemmel rövidítve.
Az ezt követő sorban már elmegyünk addig, ameddig az előző sort kötöttük, sőt még plusz 4 szemet lekötünk. Tehát most folyamatosan 4-4 szemmel hosszabbodnak a sorok.
Mikor az utolsó teljes sor is megvan, amiben már az elejétől a végéig minden szemet lekötöttünk, akkor elvileg a kívánt szélességű lett a pántunk, le is lehet láncolni. Erre érdemes az eddiginél 1 számmal vastagabb kötőtűt használni, hogy elég laza legyen a széle is.
A végén az eldolgozott szállal felvarrjuk a gombot. Gomblyuknak pont megfelel a 4 szemenként lévő lyuk, ami a fogyasztás-szaporítás során alakult ki.
Kellemes kötögetést mindenkinek!


Horgolt színes kis virágainkat használhatjuk kitűzőként ruhánkon, kabátunkon, sapkadíszként,  hajcsatalapra varrva, akár hajdíszként is.
Horgolófonalból készítettem őket, de készülhet bármilyen vastagságú és típusú fonalból. A fonal vastagsága alapján lesz a virág kisebb vagy nagyobb. Legjobb tartása a horgolófonalaknak van.

Elkészítése:
1. sor: 40 db levegőszemet készítünk.
2. sor: minden második szembe kettő egyráhajtásos pálcát készülünk. Pálcák között nem horgolunk semmit. Első pálcát 3 szem helyettesíti:




3. sor: minden két egyráhajtásos pálca közé a következőket horgoljuk: 2 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 2egyráhajtásos pálca. Munkánk elkezd „kanyarodni”:

4. sor: minden 3 láncszemes ívbe 11 db egyráhajtásos pálca készül:

Kész is vagyunk, összehajtogatjuk, és pár öltéssel összeférceljük. Kitűző vagy hajcsatalapot, esetleg hajgumit is felvarrhatunk rá. 

PEYOTE MINTÁK:


Legutóbbi medálom

Néhány szép fűzésminta kedvcsinálónak:

MINDENKINEK ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK, SZERETETTEL!



2013. március 18., hétfő

Ajándék

Nagyon együtt haladunk a Violával. Én is ajándékoztam. Szintén Peyote medál.



A mai igéhez kapcsolódó kiadványt - Győzelem a családi problémákban - címmel kaptam kölcsön kedves óvónőnktől. Melyet lapozgatva a következő cikket találtam:


Tízparancsolat szülőknek
" ... az Úr ajándéka a gyermek..." (Zsoltárok 127:3)

Ha szülő vagy, olvasd el ezt, sőt tedd olyan helyre, ahol rendszeresen elolvashatod!

1.     A kezeim kicsik; ne várj tőlem tökéletességet amikor beágyazok, rajzolok, vagy dobom a labdát. A lábaim rövidek, lassíts le, hogy lépést tarthassak veled!
2.     Az én szemem még nem látta úgy a világot, ahogy a tied; hagyd, hogy biztonságban felfedezzem, ne korlátozz szükségtelenül˘
3.     Szakíts rám időt! A házimunka mindig ott lesz, de én csak egyszer vagyok kicsi. 
4.     Nekem is vannak érzéseim; ne bosszankodj, ha kérdezgetek˘Bánj velem úgy, ahogy szeretnék, hogy veled bánjanak!
5.     Ajándék vagyok; Isten azt akarja, hogy értékes kincsként bánj velem. Kérj számon adj útmutatást az élethez, fegyelmezz szeretettel!
6.     A növekedéshez bátorításra van szükségem, nem üres dicséretekre. Légy velem gyengéd, helyreigazíthatsz szidás nélkül is. 
7.     Adj szabadságot, hogy dönthessek, még akkor is, ha nem mindig jól döntök! Engedd, hogy elessek, így tanulok meg járni!
8.     Ne csinálj meg folyton mindent nekem, mert ettől úgy érzem, az én erőfeszítéseim nem felelnek meg az elvárásaidnak. Ne hasonlítgass másokhoz; én én vagyok, nem más. 
9.     9.- Ne féljetek elmenni egy hétvégére együtt. A gyerekeknek szükségük van a szülőktől távol töltött időre, és ez fordítva is igaz. Sőt, ezzel azt is megmutatjátok nekünk, hogy a házasságotok valami különleges dolog.
10. Vigyél el Isten házába, és ismertess össze Vele, mert Őrá szükségem lesz egész életemben!

Szeretettel Nektek!

2013. február 26., kedd

Peyote medál ajándékba-Barbi ruha varrás

Egy matt színekből fűzött medált készítettem ajándékba, előzetes színegyeztetéssel.
Az ajándékozott elégedett volt.
Az elmúlt idő elkészült munkája, a kislányommal, közösen varrt Barbi ruha. Ezt Orsi nagy- és kislányainak ajánlom szeretettel, anyukájuknak pedig az alábbi linkeket, ahonnan számtalan Barbi szabásmintát tölthet le, szombat délelőtti tuti programokhoz. : o )


http://www.kostenlose-schnittmuster.de/puppenkleidung/
http://www.missbcouture.com/category/english/princess-dress/
A szabásmintát  itt találtuk:
http://www.janelwashere.com/crafts/doll_patterns.htm
Természetesen mindent kézzel varrtunk! Remélem, sok Barbi ruhát tudunk még varrni, ajánlom a lányos anyukáknak!
Jó varrogatást!
AJÁNLÓ:
A receptek menüben új receptek vannak! Érdemes rájuk nézni! Narancs juice, és Mikrós süti.
Mindkettő kipróbált, és bevált! Én az alábbi Sachert tenném hozzá. A mikrós sütiről, és az ellenérzésekről  szót ejtve, szeretném idézni a "Praktikák sok gyerekkel" Blog szerzőjét:
http://www.maimoni.hu/2011/02/ennel-gyorsabb-nincs-suti-5-perc-alatt.html
"De most mondjátok meg őszintén, melyik anyukának nem jelent óriási kísértést akkor, amikor csemetéi egymás után támolyognak a konyhába, hogy "úgy ennék valami finom csokis sütit",

Én sem tudtam ellenállni. Már kipróbáltam egy Sacher kuglóf nevűt, mert elfogyott itthon a zabpehely, és nekem gyorsan kellett valami. Nagy siker volt! Én 13'-ig sütöttem, gyengébb a mikróm.
Annyit azért legközelebb variálok rajta, hogy az olajat vajra váltom. nektek is jó kísérletezést!

SACHER KUGLÓF MIKRÓBAN - ENYÉM: SACHER TORTA
Hozzávalók:

• 1 kis pohár tejföl
(a tejfölös poharat használjuk mércének)
• 1 pohár liszt (tk tönkölyliszt természetesen)
• 1 pohár cukor ( xilit)
• 1/2 pohár étolaj (olívaolaj)
• 1 pohár instant kakaópor (natúr kakaópor)
• 1 pohár darált dió
• 1 csomag sütőpor (én 1/2 cs. használtam)
• kevés rum (aroma)
• 2 db tojás
Valamint:
• baracklekvár
• csokoládé

Elkészítés:
A hozzávalókat konyhagéppel vagy mixerrel jól összekeverjük (és kanállal kevertem), majd a masszát egy mikrós (szilikonos) kuglófformába (tortaformába) öntjük. A legnagyobb fokozaton 10 perc alatt megsütjük. Feljön nagyra, könnyű tésztát kapunk.

Még melegen bevonjuk felmelegített baracklekvárral és olvasztott csokival (mikróban is lehet olvasztani)
.