2009. szeptember 28., hétfő

BAJA, Női Konferencia



Szeptember 12-én,
„IRÁNYÍTSD GYERMEKEIDET A HELYES ÖSVÉNYRE” címmel,
Női Konferencia volt, a bajai Gyülekezetben.
Az alkalom képeit, és azon belül, a munkáinkból, egy mini kiállítást, az alábbi helyen tekinthettek meg:
http://picasaweb.google.hu/docziviola/NOIKONFERNCIABAJA20090912#

Bevezető Igei gondolatok: Jn. 14:6. alapján:
"Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet-válaszolta Jézus. -Senki sem juthat el az Atyához, csak általam."
A mi életünk is hasonlíthat útra, mely elvezethet Jézus Krisztushoz, aki az út lett számunkra, az Atya felé.
HEGY, vagy ÚT?
Lehet egyáltalán a kettőt egymás mellett említeni?
A hegy elzárja az ember elől a kilátást, és elzárhatja az út folytatását is, ezért olykor nagy kerülőt tesz az ember, hogy célba érjen, vagy kénytelen, nagy fáradsággal megmászni a hegyet. A hegy tehát jelentős akadály is lehet!
Az út, mindig vezet valahová, biztossá, könnyebbé teszi a célhoz jutást. Ha tudjuk, hogy az út hová vezet, nyugodtan rábízhatjuk magunkat, ha nem térünk le róla, célba érünk.
Vajon hegy vagyok én? Akadály az én életem mások számára? Elzárom a kilátást Krisztusra nézve mások elől? Eltakarom az Ő arcát? Amit teszek, amit mondok, ahogy viselkedem, nem kényszerít vajon másokat arra, hogy -kerülőt tegyenek?
Megnehezítem a célba jutást mások számára?
Elgondolkoztató felelősség ez!
-Vajon út vagyok én? Megkönnyíti az életem mások számára az előrejutást? Tudok segítséget nyújtani mások számára? Legyen az munkahelyi, lakóhelyi, gyülekezeti ismerősöm, családtagom, gyerekem akár?
Az én útmutatásomra rábízhatják magukat? Példaadásom, bátorításom hatására, mások vidámabban járják életüket? Értelmessé, és vonzóvá teszem Jézus Krisztus követését mások számára?
-Ha igen, akkor nem éltem hiába! Akkor életem áldást jelent mások számára, utat, amelyre érdemes rálépni!

Nincsenek megjegyzések: