2012. február 6., hétfő

Hazament



Született egy édes kicsi gyermek, szüleik örültek neki, nevelgették, dédelgették. Aztán szerelmes lett, házasságra lépett és neki is születtek gyermekei. Most ő örült, nevelgetett, dédelgetett. Közben dolgozott, élt, örült, szomorkodott, küzdött és kitartott, majd hazament!
Ennyi egy élet! Meghalt, hiányt hagyott.


Sokszor tapasztalom, hogy olyan nehezen nézünk szembe a halállal, főként, ha fiatalon érte a barátunkat, rokonunkat, ismerősünket. Kérdezgetjük Istent: Miért?


Pedig csak az életre kellene másképpen tekintenünk! Ajándék ez Istentől! Annyi van belőle, amennyit ő adott nekünk. Próbáljunk meg neki örülni, élni szabadon az Ő akarata szerint. Ha csak egy kicsit is képesek lennénk feladni a saját akaratunkat megszűnhetne az a lelki didergés, melyet a vasárnapi igehirdetés alatt fogalmazott meg a lelkésznő az előző bejegyzésemben. Nézzünk szembe az élettel, van kezdete és vége. Hogyan akarjuk befejezni? Ürességet hagyni, esetleg vitát a hátunk mögött? Gondolkodjunk el, nekünk mennyi az élet?


"Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje" (1Kor1,18)


Búcsúzom ezzel a néhány gondolattal, szeretett rokonunktól, ki élt mindössze 54 évet és vasárnap reggelre elaludt! Nagyon fog hiányozni mindenkinek akit itt hagyott! 


Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. (Jel1,14)

2 megjegyzés:

Mammka írta...

Nálad ugyanaz,mint nálam....Ma tudtam meg,hogy egy közeli ismerősöm,egy 54 éves doktornő nem ébredt fel, elment erről a Földi világról....Teljesen váratlanul. Vajon készen volt rá?????

Orsi írta...

Kedves Mammka! Azt gondolom, sajnos nem! A család mintha még haragudna is Istenre! Nagyon rossz látni! A jó Atya milyen szomorú lehet! De a kegyelem nagy, nem tudhatjuk, hogyan is dönt, csak reménykedhetünk benne, hogy valami csíra azért volt az életében ami elég az örök életre!