2012. február 11., szombat

Sütöttem



Újra betegek vagyunk, csütörtökön orvos, pénteken orvos, aztán a diagnózis: középfülgyulladás torokgyulladással, mindez egy gyereknél, a képen állóval történt. Nagyon nyűgös, sírós. De ma már nem lehetett bent tartani, pedig mindent megpróbáltam. A férjem elvitte egy kis szánkózásra. Ez mindenkinek jó, legalább tudok egy kicsit pihenni. 

Na de nálunk nem szólhat csak erről egy bejegyzés! Ahol ennyi gyerek van, ott van más tenni való is. Hát már meg is jöttek, ez gyors volt!



Szóval pénteken sütöttem! Luca-nál olvastam egy süti receptet amit nem lehetett kihagyni! Azzal indult, hogy a töltött kosárkákat sütöm, de a legnagyobb meglepetésemre a tejszín rakosgatás közben elfogyott több mint a fele. Tetszett a neve: homokozós süti, a lányok is ezen nevettek, úgy szedtük ki a formából mint a homokot a homokozóból. 
Hát mit tehetnék, vasárnapra szántam egyébként, gyorsan megsütöttem a másik sütit is amit feltett az oldalára a répa tortát. Mára abból is csak egy szelet maradt. Mutatóba, hogy le tudjam fényképezni. Cukorsziruppal készítettem, mert a beteg ápolás elvette az időt a körültekintő vásárlástól. 


 Gondolkodhatom egy újabb adagon!

Emellett még varrni is próbáltam. A Mónikánál meghirdetett játékban a kelta blokkal nem boldogulok, azt próbáltak javítgatni, közben pedig a szélforgóval is igyekeztem ami az 5. közösen megvarrt blokk! De az már nem lesz kész mára!

A nagyok most jöttek be a hócsatából, a következő szöveggel: Anya, elfogyott a süti???!!! Szóval, kérdőre vontak. Sőt: Anya, te etted meg???

Nem tudom, elárulhatom-e, de Viola is sütött. Egy csodálatos gesztenye tortát, nekem nagyon ízlett a krém, azt is ki fogom próbálni. Ákos is sütött, palacsinta tortát! Az is nagyon finom volt!

"Hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította népét. (Jer31,7)
"Urunk, add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet." (ApCsel 4,29)


5 megjegyzés:

Luca írta...

Kedves Orsi, nagyon örülök, hogy sikere volt a sütiknek. Van több "gyerek barát" süti az oldalamon. Ez azt jelenti, hogy aránylag gyorsan, kiadós sütit lehet csinálni.
Gyorsan gyógyuljatok meg!

Orsi írta...

Kedves Luca!

Találtam éppen ma, egy újabb kipróbálásra valót, a karamellpuding a következő! De csak ránéztem, majd legközelebb pontosabb leszek! Köszönjük, igyekszünk gyógyulni! Már jó lenne túl lenni rajta!

Anyinyóka írta...

Szia Orsi! Mi a gond a keltával? Tudok segíteni?

rózsaműhelye-2010 írta...

Szia Orsi!
Ezt a kis csajt meg kell zabálni!!!Látom nálatok is nagy a hó,és jókat sütök!
Rózsa

Orsi írta...

Szia Anyinyóka! Nem megy a ferdepánt készítés, még a varrószakkör Ritával sem, aztán meg amikor nagy nehezen kész lett, akkor meg - én szívecskést választottam - összegyűrődik a pánt felső hajlatnál! Nagyon sajnálom, mert nagyon tetszik a minta és a kelta technika is! Talán ezért kínlódok vele annyit! Te hogyan csináltad?