2012. február 14., kedd

"Sokoldalú blogger" díjat kaptunk



Nagy meglepetés ért, egyszerre ketten is ajándékoztak számunkra "Sokoldalú blogger" díjat! Köszönjük Lucának és Rózsának ezt a nagyszerű díjat!


A feladat a díjjal kapcsolatban, hogy köszönjük meg, ez alapvető. Valamint, hogy írjunk magunkról 7 dolgot, amit szeretünk! Igyekszem Viola fejével is átgondolni, mit is írhatnék magunkról!


A legfontosabb számunkra, hogy (1) Isten gyermekei lehetünk, (2) ezzel egybefüggően fontos, hogy napi szinten olvassuk a Bibliát, elmélkedjünk Istenről és imádkozzunk, napi kapcsolatban legyünk vele. Nagyon igyekszünk. (3)Harmadikként talán a családot említenénk, szeretünk együtt lenni férjeinkkel, gyermekeinkkel, figyelni növekedésüket, cseperedésüket, együtt örülni és szomorkodni velük ha kell. Nagy feladat napi rendszeres teendőket igényel. A harmadik hely, nem azt jelenti, hogy kiszorultak, vagy lemaradtak az első helyről, hanem sokkal inkább azt, hogy védettebb, - szélvédettebb - helyre kerültek. Így vannak biztonságban. (4) Fontos számunkra a kreativitás. A Viola nagyon ügyes több technikában, talán nem is tudjátok, hogy keramikus. Művészi aprólékossággal formázza az általa készített sütiket, kreatív dolgokat. (5) Itt következzen a foltvarrás. Egyszerűen szeretjük. (6) Szeretünk ajándékozni. Viola ebben legyőzhetetlen, eddig minden munkadarabját elajándékozta. Én még nem vagyok ennyire szívélyes, de igyekszem, majd egyszer utolérem! (7) Itt már gondolkodóba esem, mi lehet még közös bennünk? Viola Segíts!!!! Szeretjük a közös tevékenységeket, gyülekezetünkben, szeretünk kirándulni, vásárolni és sütni, főzni!


A következő feladat: küldjük tovább 15 bloggernek. Ez a feladat a legnehezebb! Mindenkinek odaadnám szívem szerint, akiket olvasok. Sokuk tevékenységét sokra becsülőm, foltvarró körünkből kimaradt a Rita foltok, őt már láttam megajándékozták, ha nem is tud róla. Gratulálunk Neked! Szóval elnézést azoktól akik kimaradtak és szerettek volna blogger díjat kapni! Őket is szeretjük!!! 


A következőket szeretném megajándékozni, remélem Viola egyetért!

1,    Napos
2,    abeva
3,    anyinyóka
4,    Gyereketető
5,    Mammka
6,    Nőnek születtél
7,   Kádár Erika
8,   Megbocsátás
9,   Praktikák sok gyerekhez
10, Angel Patches
11, A jó kikapcsolódás titka
12, Abile kuckója
13, Bori Blogja
14, Böbe morzsák
15, Dunaszegi Ildikó blogja

Beszéljen helyettem az ige:

"Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére." (Zsid 11,7a)

"Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." 
(1Kor 15,19)

10 megjegyzés:

Monika írta...

Drága vagy!!!!Most már mindenképpen továbbítom.Köszönöm szépen!♥

Orsi írta...

Szeretettel!! Áldjon az Úr!

Anyinyóka írta...

Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám!

Marietta írta...

Nagyon szépen köszönöm, Orsi! Tényleg megleptél a díjjal! :-)

Abile írta...

Köszönöm szépen, hogy eszedbe jutottam! Legyen szép napod!

Orsi írta...

Mindenkinek szeretettel! Örülök, ha sikerült meglepni benneteket!

Monika írta...

Most vettem észre,hogy még nem voltam hivatalosan állandó olvasó.:) Pedig ez gyakorlatilag nem így van!
Üdítő színfolt az oldalatok számomra minden nap!!!!♥
Hova tudnék emailt írni nektek? Ha van kedvetek egy címet dobni az enyémre, örülnék!

Maimoni írta...

Bocsánat, itt még nem is köszöntem meg, pedig akartam...szóval, köszönöm szépen! :)

Marietta írta...

Páskulyné Kovács Erzsébet
A szeretet legyek

Uram! A végtelenség nagy királya vagy,
Eget , földet tartó hatalom:
Úgy szeretném, úgy könyörgök hozzád,
kérlek, ha szabad mondani: akarom !
Akarom , hogy végre tisztítsd meg a szívem,
Adj kezembe új, fehér lapot ,
Hadd írhassak rája abból a sok szépből,
Amit a lelkem Tetőled kapott .
A békesség, a hűség, a szelídség
Áldáshozó útjára lépjek,
Vigyem mindenhová magammal az Írást ,
Rajta a Tőled kapott pecsétet .
A szeretet , a szeretet legyek Uram ,
Nagy betűvel írva, hogy lássák ,
Mert én is érzem, óh, nagyon érzem
a szeretet fájó hiányát .
Nekem mindig-mindig szűken mérték ,
Én sem adtam másoknak sokat .
Mert sután sikerült minden akarásom:
De , Te látod égő vágyamat .
Kívánom , hogy bennem új élet fakadjon,
Szépüljön meg minden , s jobb legyen,
Nehogy pengő érchez, zengő cimbalomhoz
legyen hasonló életem .
Tudom Uram. Tudom , hogy akarod,
Ez tesz pontot minden egyébre .
Ki mennyire és hogyan tud szeretni:
Minden törvénynek a törvénye .
Ne legyen kezdés , csak folytatás bennem,
S ami másnak látszik , az sem más :
Kimeríthetetlen, megmozdíthatatlan ,
Benned gyökerező akarás .
-A szeretet , a szeretet legyek Uram,
Alázatos, szelíd szeretet.
Amiből békesség és öröm fakadjon ,
S áldatik általa szent neved .

Erika írta...

Én is nagyon szépen köszönöm! nagyon meglepett... és elnézést kérek, hogy ilyen későre reagálok...:) Isten áldjon!